2011. április 20.
X. évfolyam 4. szám.
"Vétkesek közt cinkos, aki néma" Babits Mihály

Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
Olvasótáborunk gyarapodását örömmel fogadjuk, még akkor is ha azok a Tartalomfelügyeleti Főosztály tagjaiból adódnak és hivatalból kényszerűlnek verset olvasni. Egy kis kultúra senkinek sem árt.

Könyvajánló
Mendelsshon
Hegedűverseny. D.major
Cansonetta: Andante.
London Philharmonic Orchestra
Barbiorelli vezényel.
Jascha Heifetz; hegedű.
Tartalom
Átok.

Háború volt!
Aztán annak is vége lett.
Tizenhat-éves-bölcsen
ítéletet mondtam a világ felett.
Haraggal, üres gyomorral
míg görbére nyomott
a csere-zsák,
s míg lukas cipőmben
hólé csucsogott,
májust kívántam, napsütést,
simogató szellőt...
s átkoztam az istent meg minden
fegyverviselőt...

                    ***
Harag.

A kövér paraszt csak krumplit adott
mikor én szalonnát meg húst akartam...
fitymálva gyűrte Anyám kopott gúnyáját
és panaszkodott.
Ütni lett volna kedvem
de vártak otthon, négy nap
meg négy éj az út oda...
Az éhség nagy Úr szokta mondani Anyám
és az én uram acsarkodott...
lázított, hajtott...

A kormos vagon tetején
ketten kapaszkodtunk
a FÉLELEM meg én..
s ahogy az éj leszállt...
( negyven évig tartott)
ment a vonat lassan, ki tudja miért
néha meg-megállt.
Valahol a sötét horizont mögött
Szolnok bújt, mint egy bűnös,
kit rossz útra vitt a sors.
A Sors, az az ostoba véreskezű
vaksi ribanc
röhögve várt a Tisza fölött
s a vézna, fáradt alig-ember,
- csupán egy kölyök aki voltam -
álmok nélkül, arasznyi múlttal,
én csak haza vágytam...
Mindegy, hogyan csak már
túl lenni a szén-lapátolós
pokol kapuján...
hol nyugat meg kelet oly könnyen
helyet cserélt...
Pest vagy Szibéria -
perdült a szerencsekerék...
A vesztes? Hogy mennyi volt
örök titok maradt.
Keletre vitte őket az új rokon,
testvéri gonddal,
tábort vert nekik túl az Uralon.

Hol egy ezredév előtt pogány papok
fehér paripát áldoztak, most
vörös oltáron ezernyi jajjal
egy sötét múltat kísért, az
elfelejtett, porló csont halom.

                   ***
Remény.

Az égő város csípős füst emléke
meg bennem lebegett,
de életre vágytam meg
tavaszra, jószagú ligetben
lila orgonára, talán egy mesebeli
piros pöttyös, padon ülő,
szíves-lelkes,
kerek arcú lányra.


Kaskötő István
Tavaszi emlékezés
Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.Kattints, a kép nagyítható.Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.
József Attila emlékének

Bennünk a táj: sebzett, véreres alkony,
s keserűség köp piszkos utcasarkon
hajléktalanból,  (s díszéből a Háznak
a gyűlölet,  -  rá bibliás bocsánat
máris siet, vagy három színnel mintás
magyarázat: cinkos összekacsintás). 

Bennünk a táj, a házfalak, az esték
sötétjében tűnődő kert-melegség,
fent hold-csodálat, lent megbotló részeg
állástalan, a lemondott remények
kocsma-társa,  kizsebelt, kinél álmok
hiánya már, s hiába-vágy világot
úgy megszokott…nem is néz jobbra, balra,
csak arra: legyen egy itóka-fajta,
akármilyen. Mindegy neki: gúny, bánat
miként hívja polgárnak, proletárnak…

Bennünk a táj: a kor. Ferdített emlék
lelkekre dönti konok kőkeresztjét,
mely sohasem volt szent könyv Kereszt-álma:
keresztútnál az az Ördög találta,
ki álarcos szót ötlik ki a tettnek,
s megtévedteken kedvére nevethet,
s gőg-koronásan oszt pénzt, glóriákat
a hízelgőknek, akik erre vágynak.

Bennünk a táj: az a hiány, az Eszme
hiánya, mely a szíveket kereste,  -
Eszméd hiánya, a szemekbe néző
Vers-tekintet, Csillagodé, igéző
szépség-szülötte mindig csak várt Földnek,
ellenfele hazugságnak, közönynek,
butításnak. Hol most a Vers, az Eszme,
amelyik esküt tett a Becsületre? 
Sajnos, sehol. A Való van, mely lódít,
lengetik ravasz rókalobogóit,
s mily éberek a konclesők a mában,
haszon-kegyekért milyen kapkodás van!

Bennünk a táj-kényszer: tönkretett ország,
hol a rabságot szabadságnak mondják.
Szobrod, Költő, a Duna-parton? Látszat.
Hozott e kor érdek-nosztalgiákat,
melyek tettekkel szolgálják a rosszat,
azokat, akik jog-köntösben lopnak
(köntös nélkül is, ha úgy tartják néha:
ami a közé,  -  nekik szabad préda!).

Egy-egy lélekben talán mégis Emlék
Verseidből tavasz-virágmelegség,
szív dobbantó szín pirosan, fehéren,
rügyek barnás zöld öröme a légben,
nyár, amely ígért csöppnyi hangya-honnak
addig megértnél, bajnál, búnál jobbat,
lobbanó zápor, táj-újítón tiszta,
fogoly madárnak kinyíló kalitka,
elképzelt munka egy munkás hazában,
oly törvény vágya, melyben igazság van,
ország, amelynek arcán barázdákat
nem szánt lemondó, terméketlen bánat…

Költő, e korban hány felfájó szemben
gyűjt könnyeket újra a Lehetetlen!
S hiába tudjuk: ha magyart magyarra
uszít a régi, bevált érdek-fajta…

(2011)

Lelkes Miklós
Bennünk a táj
Szügyi barátaimnak

A hegyek lábamhoz térdelnek
macskamódján hozzám dörgölődznek a vizek ;
bogáncsok , katángkórók nyaldossák kezeim ,
ha hazatérek falumba -
máglyát raknak körém az ismerős utcák
s fellobban bennem gyermekkorom szunnyadó lángja.

Apám háromlábú székén pihen az Isten
a vaskaptafán elkészült a világ
szigorú-szép törvény szerint -
izzadt dunyhák alatt fogant gondolatot
dajkál a párzó hajnal : a szegénység
aszott emlői helyett anyám kenyeret adhat
az éhes szájba
s a köténye mélyén turkáló csöpp kezekbe ...

Hányféle hazatérésem is volt már ...!

Egyszer májusi rétek jöttek értem
hazahívtak a szúette kerítések illatai
s a gágogó vadliba-rajok
falum népe gyermekként ölelt magához ;
tekintetükben láttam sorsom -
nem maradhatok adósuk !

Orgonabokrok kísérnek utamon
kézen fognak a hazafelé tartó
birkák csengőhangjai
s a lábuk kavarta por-köpönyeget
magamra terítve
falumból a város felé ballagok ...

Mohora, 1979. március 12.


Ketykó István
Hazatéréseim
Buldózer tiporta emlékek
törik a földet
Estike illatú kert
árnyékában dőzsöl a vízcsap
Várkisasszonyok fátyla lebben
hókönnyű kacéran
S a pillanat törtrésze alatt
legördül egy könny
Álomkastély ablakpárkányát
mostoha fenyőrudak támasztják
A kivágott ecetfa rönkjén
zokog a gyermekkor
Pethes Mária
Szülői ház
Jócskán besötétedett már, mire felnyitotta szemét. Álmosan tekintett ki a kocsi ablakán, s abból a kevésből, amit látott a környező feketeségből, úgy ítélte, még mindig a kietlen vidéken haladnak. Kaktuszok és kígyók között. Megborzongott, mert felötlött benne, mennyire írtózik a kígyóktól.
Oldalvást fordulva Gyulára nézett.
Micsoda név! Furcsán hangzik, s még kiejteni is lehetetlen. Csak a férfi jelenlétében tudta azonosítani ezt a nevet tulajdonosával. Egyébként csak egy furcsa szó volt, amely egy különleges, nehezen elképzelhető világot takart. Számára idegen világot.
Megfájdult a feje. Talán a hirtelen ébredéstől, talán attól, hogy rosszat álmodott. A hangszórókból halkan áradó komolyzene idegesítette, mint kutyákat a fájdalmas vonyításra késztető magas hangok.
- Djula!
A megszólított férfi fiatal volt – Phyllis pontosan tudta korátkorát – mindössze harminc éves, most mégis jóval öregebbnek látszott. Megviselt arc, karikás szemek, véreres szemgolyó.
                                                                         tovább>>>
Bányai Tamás
Az út vége
Kuruzsló képében járok én a Földön,
mindenkinek könnyét egy  edénybe öntöm.
Rejtekkamrám mélyén főzöm, főzöm váltig –
meglehet, hogy egyszer mégis mézzé válik.
Ízlelje meg mézem világ vérmedvéje,
vigye mind magával barlangja mélyére,
halálos haragját félni már ne kelljen,
málnabokrok alján járni bárki merjen.

(1978)

Uhrman Iván
KURUZSLÓ
Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.Kattints, a kép nagyítható.Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.
Egry József
festőművész
Click here to add text.
Következő oldal>>>
Készül az idő szégyenfája -
kinek a neve kerül rája?

Aki a köz-kaszálta rendek
helyén ma sáskákat legeltet,

aki az elveit - akár a
szotyolahéjat - eldobálja,

aki pucolt, bár nem kergették,
s most hősinek hazudja tettét,

aki a féltéglát a mell-
verés után sem ejti el,

aki csupán oláh s szláv bánat
láttán csap szittya orgiákat,

aki a lét szennyét örökké
imaszőnyeg alá söpörné,

aki helyére a MIÉNK-nek
visszacsempészte az ENYÉM-et

annak a nevét egy ezredévre
őrzi meg a szégyenfa kérge!

Baranyi Ferenc
EGY EZREDÉVRE
havon delel
véres a hab
szemem tépett szivárványán
telt korsókkal
táncol végig
rézcsizmában hat cigánylány

zöld lovasok
lándzsáikat
átverték a teliholdon
csipke-iszony
felhőrongyok
indáznak a holdkorongon

cigánylányok
melle fénylik
lágyezüst csúcsok a fényben
elnyargalnak
pőre testtel
hat paripa mint az ében

patkónyomuk
csillaggá lett
angyallá vált hat cigánylány
őrzöm őket
mindörökre
szemem tépett szivárványán
Rózsa András
lorca búcsúja
Az alkotás most már álom
marad, valóságom rám szállt,
csúfosan károgó átok.

Járhatom a múzsák táncát,
ha alacsony származásom,
hármas zárt kaput találok,
csontot rágok arany tálcán.

Uram-bátyám fajta-fattya
csak magukban parolázók,
mást undorral hahotázók,
hogy a kasztja akasztja,

arcuk mosoly, foguk ugat.
Tucat tollú bársony bárók
mutatnak sablonos utat.

Sárközi László
Hajnali elmélkedés
a mai Magyar Irodalomról



Lehet az út rögös, tövises:
én azért boldogan haladok,
körülöttem mosolyt lengetnek
a felém szálló fuvallatok.

Lehet arcomon bősz, vad tusa:
virágokkal vagyok vértezve,
mely ott termett két csöppnyi arcon,
engemet új harcra késztetve.

Jöhet a gond sötét, zord raja:
rózsaágra száll a lelkemben,
s karjaimban új erőt érzek,
ha rám mosolyog csöppnyi gyermekem

Többet itt a költőről.Többet itt a költőről.
Többet itt a költőről.Többet itt a költőről.Többet itt a költőről.
Többet itt a költőről.Többet itt a költőről.Többet itt a költőről.Többet itt a költőről.
Többet itt a költőről.Többet itt a költőről.Többet itt a költőről.
Többet itt a költőről.Többet itt a költőről.
Többet itt a költőről.
Többet itt a költőről.Többet itt a költőről.
Költő Nagy Imre
FIAM MOSOLYA
Többet itt a költőről.
Többet itt a költőről.Többet itt a költőről.Többet itt a költőről.
Többet itt a költőről.
Bányai Tamás: Az út vége
Baranyi Ferenc: Egy ezredévre
Kaskötő István:
Tavaszi emlékezés
Ketykó István: Hazatéréseim
Költő Nagy Imre: Fiam mosolya
Lelkes Miklós: Bennünk a táj
Pethes Mária: Szülői ház
Rózsa András: lorca búcsúja
Sárközi László:
Hajnali elmélkedés
Uhrman Iván: Kuruzsló



Andai György: Százévesek
Baka István: Che
Csiki András: Belőled élek
Debreceny György: megszabadulás
Forgács László:
Egymásnak háttal
G. Ferenczy Hanna: Szaharában
Kaiser László: Válasz
Kamarás Klára:
Búcsú, remény nélkül
Lehoczki Károly:
Elgurult gyöngyök
Ligeti Éva: Boldog balgaság
Mándy Gábor: Megőrízlek
Millei Ilona: Simogatás
Ódor György:
Az ölelés folytonossága
Péter Erika:
Tavasz, madártávlatból
Petőcz András:
Szomorú a nővérem
T.Ágoston László:
A mókamester
1. oldal
próza, versek
2. oldal
próza, versek
3. oldal
próza, versek
Bárdos László: Tiráda
Bittner János:
Anyámnak, Anyámról
Bodó Csiba Gizella:
Tavaszi fényben
Czégényi Nagy Erzsébet: Hamis varázs
Fetykó Judit: Álomban
Kajuk Gyula:
A mozdonyvezető halála
Kaskötő István: Hová lett Csomós Mihály disznaja
Koosán Ildikó:
Elvégre tavasz van…
Mester Györgyi:
A holnap fogságában
Németh Tibor: Felélt élet
Vihar Béla: Az Isten halála
4. oldal
elfeledettek
Petőfi Zoltán
versek
5. oldal
klasszikusaink
Petőfi Sándor
versek
6. oldal
gondolatok
Bacher Iván
Idegen ország
Egry József: Szivárvány
Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára