ö
6
Apánk mondogatta gyakorta, hogy ő élete első húsz évében – 1924-ben született – egy idegen országban élt. Apánk muzsikus volt egyébként, pianista, élete egy későbbi szakában sokszor szállt föl IL 14-essel, IL 18-assal Ferihegyről, hogy Lisztet játsszon leginkább, Moszkvában, Párizsban, Helsinkiben, Kisinyovban, Tokióban, Teheránban, és a fene tudja, még hol, egyszer Itáliában tizenkét Haláltáncot abszolvált tizennégy nap alatt a Magyar Rádió zenekarával.
Nem fogalmazott talán pontosan; idegen államot kellett volna mondani inkább. Idegen hivatalosságot. Idegen parlamentet, idegen pártokat, idegen államfőt, idegen kormányfőket, idegen bíróságokat és ügyészséget, idegen egyházat, idegen csendőrséget, rendőrséget, katonaságot. Ezekhez őnéki nem volt köze semmi. Ezek mind kívül estek az ő világán.
Akkor nem értettem, miért tartotta fontosnak ezt tudomásomra hozni. Ma már értem.      Fölkészített.
Idegen országban élek.
Persze, hogy idegen álladalomban. Nincsen közöm az új alkotmányhoz, az államfőhöz, kormányfőhöz, pártokhoz, igazságszolgáltatáshoz.
Nekem ez a hottentották Magyar­or­szága.
Amit én tiszteletben is tartok. Hisz a nép akarta így. A magyarok többsége egy hottentotta Magyarországon kívánt élni. Hát, tessék, éljen abban. Én majd elnézem szépen, messziről ezt az életet. De ebből az országból, a magam részéről, kimaradok. Én maradok a magam hazájában. A saját, egyszemélyes hazámban.
Az én országomat ezentúl is úgy hívják, hogy Magyar Köztársaság, az én repülőgépem Ferihegyről száll föl és oda is érkezik, indul, az én Tudományos Akadémiám továbbra is a Roosevelt téren áll, és én e tér nevét továbbra is úgy ejtem, mint a pestiek: Rúzvelt. Nekem Liszt Ferenc továbbra is egy nagy magyar és nekem különösen kedves és fontos muzsikus marad – akihez viszont őnékik, a hottentottáknak nincsen közük semmi. Képzeljük el, amint a hottentotta alvezér kétszázzal száguld Vásárhelyről az ötvenmilliós Audival, amelyben az Obermann völgye, vagy a Sursum Corda, vagy a 104. Petrarca-szonett melódiái zengnek.
E másik, idegen országon én nem tudok és nem is akarok változtatni. Nincs hozzá közöm. Ez az ország számomra nem létezik. Nincs. Kívül esik rajtam. Nem is izgat, idegesít, bánt tehát. Szenvtelenül szemlélem csupán. Néha röhögök rajta egyet, mert azt nem lehet megállni.
Az árulókat sajnálom azért. Akik az én hazámból disszidáltak a hottentották Ma­­gyar­országára. Nem haragszom rájuk sem. De azért nem köszönök nekik. Ezzel tartozom hazámnak.
Az én hazám a magyar kultúra.
Amely ellen a hottentották vad attakot kezdtek. A hazám ellen. Mi sem természetesebb. Az ő írójuk Wass Albert és L. Simon. Az enyém Mikszáth, Móricz, Krúdy, Ady és a többi, sorolhatnám vég nélkül Csernáig és tovább; Magyar­or­szág­nak, az én hazámnak nagyszerű irodalma van ma, ma is. A hottentottáknak meg saját, kézből etetett alkotmánybíróságuk. Hát legyenek azzal boldogok.
Én jól elvagyok a magam egyszemélyes hazájában. Nem is vagyok egyedül. Sok-sok egyszemélyes haza él mellettem. Eldiskurálok velük, elsétálgatok, el­­fröccsöz­­getek. Jól érzem magam. Én otthon vagyok egy idegen országban is.

De azért néha, amikor senki se látja, előadódik, hogy elszomorodom.

***


Bacher Iván
Idegen ország

Eredetileg megjelent a VASÁRNAPI HÍREK  2011. áprili 10. számában
Szerkesztő: Aszalós Sándor.
<<<Vissza a Nyitó oldalra.
Click here to add text.